A 20. Vredestein Miskolc Rallyra kettős érzéssel érkezett Jánosa Ákos és Brunekker Árpád. Mivel mindeddig még nem sikerült célba érniük, reménykedtek, hogy a régóta „mumusnak” tartott Miskolc Rally idén nem győzedelmeskedik felettük.
Hírek
-
2014.05.04. 11:35
Nincs könnyű helyzetben Tajmel Tibi a Bükfürdő Rallye előtt, hiszen a téli szünetben BMW-ről Mitsubishire váltó versenyző büki indulása a zöld asztalnál került veszélybe, de ő ettől függetlenül szeretne ott lenni a versenyen. Az új autóján, a murvához fűződő viszonyán és a bükfürdői tervein kívül erről a helyzetről is beszélt a Racing.hu-nak a közönség kedvenc pilóta. -
2014.04.10. 18:14
Sok kérdés merült fel a soron következő Bükfürdő Rallye-val kapcsolatban. Most akkor ORB futam vagy mégsem? Rallye2? Ők persze, hogy ott lesznek! De láthatjuk az első osztály élmezőnyét élesben száguldani, vagy csak egy hétvégi kocsikázás lesz az ORB-seknek a májusi futam? Pedig a helyzet rendkívül egyszerű. Markó Tibit faggattuk arról, hogy mit, hol miért és persze arról is, hogy mikor és kikkel. Azt hogy hányszor? Na azt már nem volt képünk Tibitől megkérdezni. De talán erre is választ kaphatunk a vele készült interjúban. Az biztos: nagy buli lesz Bükfürdőn! -
2014.04.09. 16:51
Nem volt egyszerű dolguk Horváth Balázséknak Miskolcon, de ami a legfontosabb, hogy remekül érezték magukat Borsodban. Hogy hogyan tovább? Arról a sárga BMW-s pilóta beszélt nekünk. -
2014.01.30. 18:39
Benyó MátéSuzuki Kupás Swift GFS OXXO Energy TeamKOMI Kupa III. Forduló Kakucsring.2014.01.18. -
2014.01.01. 17:38
Beszélgetés Pálfalvi Gábor autóversenyzővel a 2013-as Szilveszter Rali után.Kedves Gábor! Először is gratulálok a sikeres célba érkezésért 2013 utolsó Rally versenyén a Hungaroringen. - Nagyon Szépen Köszönjük és mindenkinek, aki Támogatott minket! -
2014.01.01. 15:43
Juhász Csaba - Juhász ZsoltCar Tools Kft - Honda Civic Type RSzilveszter Rallye 2013.12.28-29.Beszélgetés Juhász Csaba autóversenyzővel, 2013 utolsó magyarországi autóversenye után. -
2013.12.31. 14:31
Az abszolút 11. és a licenszes kategória 10. helyen végzett a TRT által felkészített R4-es Mitsubishi Lancer EVO IX-sel a Szvatek Zsolt és Kovács Szabolcs az óév utolsó versenyén a Szilveszter Rallye-n! -
2013.12.28. 20:50
-
2013.12.23. 17:17


